Létezik egy olyan munkavégzési mód, amikor az egyik cég a saját dolgozóját tartósan kölcsönadja egy másik cégnek. Így nyújthat „erőforrást” pl. egy magyar középvállalat egy multinacionális bank vagy energiaszolgáltató magyarországi leányvállalatának. A társaságok közti megállapodás mindkét félnek előnyös, hiszen a kollégáját átadó cég alacsony kockázatú, időráfordítás-alapú bevétellel kalkulálhat, a munkaerőhöz jutó nagyvállalat pedig rugalmas munkaügyi és pénzügyi konstrukcióval kezelheti a szituációt. És mi a helyzet az egyénnel, a kiközvetített „munkaerővel”, magával az „erőforrással”, „kompetenciával”, az outsource-olt kollégával, aki „el van adva” ilyenkor? Neki mit jelent mindez, és személyesen milyen nehézségekkel néz szembe ebben a helyzetben? Neki is ugyanolyan előnyös ez a konstrukció, mint a társaságoknak?
Nézzük először identitás, önazonosság oldalról. Ha az anyacégem odaadott egy másik cégnek, akkor hová tartozom? A saját munkahelyemen külsősként tekintenek rám, amikor visszamegyek egy kávéra vagy csapatépítőre, hiszen az ottani kollégáimmal nem is dolgozom együtt. A fogadó cégnél pedig külsős vagyok azok között, akikkel nap mint nap együtt dolgozom. Erről árulkodik az email címem végén a .ext (vagy durván kíírva „external”) megkülönböztetés, és pl. az a tény, hogy számos erőforrást nem, vagy csak csökkentett jogosultsággal érek el. Nem részesülök egy csomó juttatásból, ami a „belsős” dolgozóknak alapból jár. Ha a munkakörülmények nem optimálisak, óvatosan panaszkodhatok róluk. Vannak helyek, ahol egy rossz céges laptopot – merthogy ennek használatára is lehet kötelezve a „külsős” – sokkal lassabban cserélnek ki nekem, mint egy belső munkavállalónak. Arról nem is beszélve, ha a szervezeti felépítéssel vagy kultúrával kapcsolatban lenne visszajelzésem, na azt outsorce-olt kompetenciaként igen nehezen artikulálom, hiszen a saját pozícióm veszélyeztetésével az anyacégem céljait (ti. minél hosszabb ideig ott legyek) is alááshatom.
Egy kedves határon túlról származó kollégám azt mondta, ismerős neki ez az érzés: ott külhonban magyarnak számított, itthon pedig külföldinek – mindkét helyen „külsős”, kívülálló. Emiatt szerinte kétszer annyit kell dolgoznia, mint másnak. Ez persze általánosan nem ennyire éles, de a körülmények jelentősen erősítik ezt az egyénre káros folyamatot. Mert kívülállóként a lelki teher sokkal súlyosabb lehet.
Mindez csak a jéghegy csúcsa, sok kiközvetített munkavállaló tudna mesélni a problémákról. És persze tudom, hogy van, aki kifejezetten szereti ezt az outsource-olt munkamódot, őket jellemzően az élethelyzetük és lelki alkatuk teszi alkalmassá erre.
És mit lehet tenni, hogyan lehet enyhíteni a negatív lelki hatásokat?
A kiközvetítő anyacégnél érdemes figyelni arra, hogy ha beválik a kölcsön kolléga, akkor belőle többet fog akarni az ügyfél. Őszintén fel kell készülni erre a helyzetre, és a kölcsönadott munkatárssal az előre megbeszéltek szerint eljárni. Ismerek olyan szoftverfejlesztőt, aki egy 3 hónapos projektre „ült ki”, és már a 6. évét ill. 20. projektjét tapossa azóta outsource-ban ugyanott. Legyen tiszták, kiszámíthatóak a keretek, és védjük meg a saját dolgozónkat akkor is, ha neki látszólag mindegy, jó ez így is. A kiégéshez vezető út beletörődéssel van kikövezve.
A külsős kollégát fogadó nagyvállalatként úgy figyeljünk az emberre, mintha a sajátunk lenne. Hívjuk mi is csapatépítőre őket, és ha pl. névre szólóan fánkot osztunk a kollégáknak, kínosan ügyeljünk arra, hogy a külsősöknek is jusson. Ezek fajlagos költsége alacsony, és a személyes boldogság szintjét jelentősen emelik. Tekintsünk valóban egyenrangú kollégáként rájuk, függetlenül az együttműködés konstrukciójától, és ne úgy, mint akik „meg vannak vásárolva”.
Ha pedig te vagy ilyen szerepben, monitorozd magád, figyeld a motivációdat, a személyes jóllétedet, és adj visszajelzést mindkét oldalnak arról, hogyan van ebben a szituációban! A te szempontjaidat neked kell képviselned, ne várd egyik cégtől sem, hogy nálad jobban törődik veled. És ne feledd az alábbi töredéket József Attilától, aminek az első két sorát ritkán idézik:
„Ne légy szeles.
József Attila: TÖREDÉKEK (1935-1937)
Bár a munkádon más keres –
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
ugy érdemes.”
