Stressz, kiégés, dolgozói jóllét az informatikai szektorban
Elképesztő élmény volt ez a workshop nekem, és nagyon köszönöm a megtisztelő felkérést ELTE Informatika Kar Hallgatói Önkormányzat és Informatikus Hallgatók Alapítványa. 👑
Nem erre számítottam 2023. március 16-án csütörtök este 7-kor egy belvárosi pubban. 🤘Boldog vagyok, mert 16 fiatal informatikus olyan tudatosságról, önismeretről és érzékenységről tett tanúbizonyságot, mely messze meghaladta az várakozásaimat. Voltak érdeklődő kérdések, bátor kiállások, igazi önrefelexió és valódi figyelem. A 1,5 órás workshop 3 órás lett, és még ezután is lassan szállingóztunk el a helyszínről.
Sajátélmények stresszről és kiégésről, mini pszichodráma retro teljes odaadással. Az volt az érzésem, hogy ezek a fiatalok onnan indulnak most, ahova az én korosztályom nagy része még el sem jutott. Úgy tűnik, jó hatással van az önismeretre az az iszonyatos nyomás, amely a külvilág felől nehezedik erre a generációra – ők már tudják, hogy az út befelé vezet …
❣️Lucy, Viki, Virág, Zselyke, Erik, Zsolt, Robi, Zoli, Bálint, Bendi, Bogdán, Ogike, Gábor, Attila, Máté, Zétény – felemelő volt a munka Veletek.
Jenser-Solymosi Eszter köszi, hogy eljöttél, és együtt tartottuk a teret ezeknek a remek fiataloknak.
Mégis, mi volt itt?
16 informatikus hallgatóval beszélgettünk a Hétker Pubban az ELTE IK HÖK Szakmai Esti Mesék programsorozat újraindító eseményén.
❗️Először megbeszéltük a stressz fogalmát, összetevőit, a negatív és a pozitív stresszt – hiszen a tudományos megközelítés a definíciók tisztázásával indul. 🧑🎓
❓Neked mi jut eszedbe a saját életedből, ha a stressz szót hallod❓
Bevezettünk négy kvadráns elméletét, és ilyen felbontásban közelítettük meg a stresszorokat.
A négy kvadráns elméletet Ken Wilber alkotta meg, az integrál pszichológia egyik alap megközelítését testesíti meg, amely minden jelenséget négy szempont szerint vizsgál:
↖️egyéni belső (lelki),
↗️ egyéni külső (test),
↙️ kollektív belső (kulturális)
↘️kollektív külső (társadalmi)
Érdekes volt látni, hogy milyen gyorsan átlátták a kvadránsokat, és már sorolták is a negatív és a pozitív stresszorokat:
▪️Belül, lélekben: ➖megfelelési kényszer, ➖mentális blokk, ➖maximalizmus, ➖fókuszvesztés
▪️Kívül, testben: ➖hajhullás, ➖táplálkozási problémák, ➕gyúrás, ➕küzdősportok
▪️Társas kapcsolatokban:➖barátok hiánya, ➖➕párkapcsolat, ➕fix csoportok az egyetemen❗️ (régen: tankörök)
▪️Társadalomban: ➖perspektíva hiánya, ➖gazdasági helyzet ➖háború, ➖egészségügy, ➖ország helyzete, ➖lakás, ➖MSC/PHD (szerzési kényszer) ➖➖➖➖➖
Alig tudtuk abbahagyni😢
❤️Külön kiemelték a fix tanulócsoportokat, amit az egyetemi vezetőség talált ki a Covid-helyeztben, és amit nagyon szeretnek máig, mert a valahova tartozás élményét adja meg. Gratulálok az ötlethez, és vegyük észre, hogy a jó társas kapcsolatok milyen sokat jelentenek!
💔És akkor a társadalmi nyomás… Én ennyi idősen biztosan nem szembesültem ennyi negatívummal. Nem tartottam a párkapcsolat negatív hatásaitól, nem volt karnyújtásnyira háború, nem éreztem a bőrömön az összeomlóban lévő gazdaságot (pedig a jelenlegi folyamatok már akkor is rég zajlottak), és nem aggódtam a lakás miatt – majd lesz valahogy, mondogattam. Hát most ezeknek a fiataloknak a „majd lesz valahogy” forgatókönyveként az egyik disztópikus (negatív) kilátás verseng a másikkal.
☝️Elvileg most lépnek az élet színpadára informatikusként, sőt, a lányok-srácok felének már jól fizető munkája is van az egyetem mellett, mégis rettegnek. Mi lehet a többiekkel? Akik pl. tanárnak készülnek. Vagy orvosnak. Ne adj Isten, kétkezi munkásnak. Ők huszonévesen mibe kapaszkodnak, miben hisznek? Mitől fognak felkelni, és életük legszebb és legaktívabb éveiben élni, alkotni úgy, hogy a félelem fogva tartja őket. És nem csak őket…
❓És most az én nemzedékemet kérdezem: biztos, hogy jó ez így? Biztos, hogy ezt a jövőképet kell/kellett átadnunk? És jól fogunk össze ezzel a fiatal nemzedékkel azért, hogy világ egy jobb hely legyen?
💡Azt gondolom, van remény. Ahogyan az előző posztomban is írtam, ezeknek a fiataloknak olyan önismereti igénye és indíttatása van, amely meghaladja az előző generációét. Hát persze, befelé kell indulni, kifelé már zárt az út. Csak látszólag volt nyitva pár évtizedig, most már a visszarendeződés ideje van. És ezt ők a saját bőrükön érzik, tapasztalják. Lehet, hogy nemcsak a digitális eszközhasználatban, hanem az önismereti munkában is partnerként támaszkodhatunk rájuk, tanulhatunk tőlük, és fejlődhetünk együtt?
